Angyal Tanfolyamok

A TE kívánságaid is váltsák valóra az Angyalok!

Kik az angyalok, léteznek-e egyáltalán?

Kik is vagyunk mi emberek, és alapvetően miért létezünk?

Ezekre és sok más kérdésre is választ ad az Angyal tanfolyamsorozat.
Megtalálni a saját életutunkat, elérni céljainkat, teljesebb életet élni – ezek mind olyan témák, melyekkel foglalkozunk életünk során.

Az Angyal tanfolyamok megmutatják, hogyan vehetjük fel a kapcsolatot az angyalokkal, hogyan válhatnak az életünk részévé, hogy segíthessenek megoldani a mindennapok nehézségeit.

Új fejezetet jelentett, amikor F.E. Eckard Strohm 1989-ben megjelentette Atlantisz Angyalai című könyvét.

Nem szívesen nyúltunk hozzá a könyvesboltok polcain, mikor végre magyarul is kiadták. Aztán egyre ismertebbé lett a könyv, sőt gyakorlattá vált életünkben a benne felkínált lehetőségek mindennapos használata.

Megértettük, hogy a teremtéssel együtt ők is részei lettek a világnak. Megszerettük őket. Megtapasztaltuk, hogy a fizikai jelenségek mögött ott van egy, vagy egy egész angyal sereg. Nap-, Föld-, Víz-, Levegő angyala, s még sorolhatnám a sort szinte vég nélkül.

A könyvből megtudhattuk, hogy Atlantiszon milyen rituálékkal hívták segítségül őket, mennyire részei voltak az akkori életnek. Megtudtuk azt is, hogy a Krisztus korabeli Esszénusok szintén mindennap az Angyalok segítségét kérték, amit aztán meg is kaptak.

Kiderült, hogy szeretik ha mi is segítségül hívjuk őket, hiszen feladatuk az emberek segítése, akár tudomásul vesszük őket akár nem. A könyvben leírtak alapján mi magunk is hívhatjuk őket , de megkönnyíti a munkánkat, ha a R.A.I. által kiképzett oktatók segítségével sajátítjuk el az angyalkommunikáció művészetét.

Nagy János

Angyal tanár

2003-ban csöppentem bele az Angyalok csodálatos világába és 2010 óta tanítom az Angyalkommunikációt, hogy mindenki számára könnyen elérhetőek legyenek a magas szintű, elméleti és gyakorlati ANGYAL tanítások. Idáig világszerte már több millióan sajátították el a tudást, és gyakorolják minden nap az Angyalokkal való kommunikáció művészetét.

Mit ad számodra a tanfolyam?

A tanfolyamokon megismerkedünk az angyalokkal: Kik ők és milyen szerepük van a mindennapi életünkben? Megismerjük, hogy hogyan tudjuk a mindennapjaink részévé tenni a velük való kapcsolatfelvételt, megtapasztaljuk lényüket és energiájukat. Kiderül, hogyan kérhetünk segítséget tőlük, és milyen módon segíthetnek elérni céljainkat.
Biztosan sokan hallottak történeteket az őrangyalokról. Mennyivel szebbé válhat életünk, ha kommunikálhatunk a saját őrangyalunkkal!

 

Miről lesz szó az Angyaltanfolyamon?

A tanfolyamon megismerkedünk Atlantisz tökéletes társadalmával és az angyalok szerepével az emberi életünkben. Szó lesz arról, hogy kik az angyalok és miben tudják segíteni életünket. Megismerjük az angyali hierarchikus rendszer felépítését.

Egy gyakorlat során felvesszünk a kapcsolatot az Őrangyalunkkal és az Arkangyalokkal. Beszélünk arról, hogy kik a Királyangyalok és milyen szerepük van a mindennapok során. Tisztító és harmonizáló gyakorlatokat, fogunk végezni, amelyek szintén segítik az Angyalokkal való kommunikáció lehetőségét.

Ha szeretsz meditálni, akkor nagyon fognak tetszeni az Angyal meditációk, amelyek által különleges megtapasztalásokban lesz részed.

A nap fénypontja pedig egy Angyalkérés szertartás, amelyben az Életed bármely területére kérhetsz segítséget az Angyaloktól.

Önismeret az Angyalok segítségével!

Egyszer mindenki felteszi magának azt a kérdést, hogy ki vagyok én, miért történik mindez velem?
Az Angyalok segítségével ezekre a kérdésekre is kaphatunk választ, segítenek, hogy tisztuljon a belső látásunk és egyre élesebb képet kapjunk a velünk történő dolgokról. Az Angyalokkal való élményeid segítenek ráébreszteni téged a saját képességeidre és erőforrásaidra, segítve ezzel fejlődésedet.

Kiegyensúlyozott és harmónikus Élet

Az Angyalok egyik fő feladata, hogy segítsenek neked megtalálni azokat a megoldásokat, amelyek segítségével harmóniát, boldogságot, bőséget és egészséget teremthetsz magadnak. 

Szemléletmód változás

Az Angyalokkal való mindennapi kapcsolat pozitív szemléletmódot és optimizmust nyújt számodra, ezzel megkönnyíti a nehéz körülményekkel való szembenézést és a továbblépést.

Tanítványok véleménye a tanfolyamokról

“Kedves János! Köszönöm a vasárnapi Angyal tanfolyamot. Elmondhatatlan béke, nyugalom van bennem. Érzem az erőt magamban, tudom, hogy folytatnom kell. Biztos a sors akarta, hogy Téged válasszalak. Nagyon kegyes volt hozzám. Csak szeretettel tudok rád és azokra az emberekre gondolni, akikkel együtt voltam. Sok sikert kívánok mindenkinek. Köszönöm, köszönöm, köszönöm. Hamarosan találkozunk.”

Sz. Gitta

 

“Kedves János! A hálám örökké üldözni fog 🙂 Amit kaptunk tőled az Angyal tanfolyamon az egy másik világ, telis-tele csodával és ennek részese lenni nagyon-nagy megtiszteltetés! Amit tőled kaptunk és kapunk folyamatosan, azt ide leírni nem lehet!! Ezért,”csak”annyit tudok mondani:hálásan köszönöm!!! Türelmetlenül várom,a következő tanfolyamokat! Azt hiszem megtaláltam az utam amin járnom kell.”

F. Ibolya

Végezhető Tanfolyamok

Az Angyal tanfolyamok a Reiki Associaton International Nemzetközi szervezet tanfolyamai, így a tanfolyamok elvégzéséről egy nemzetközileg elismert Oklevelet fog neked kiállítani a szervezet, amelyet már a tanfolyamon átadunk neked!

Angyal 1. Tanfolyam

2020. OKTÓBER 17. Szombat

A tanfolyamon az ősi atlantiszi és esszénus tudás alapján elsajátítod, hogyan készülhetsz fel az angyalokkal való találkozásra, hogyan veheted fel velük a kapcsolatot, és így betekintést nyerhetsz az angyalok világába.

A nap fénypontja az Angyalkérés rituálé, amelyben egy szertartás keretében kérhetsz az angyaloktól segítséget az Életed bármely területére. (Párkapcsolat, Anyagiak, Karrier, Siker, Egészség, Harmónia, Spirituális fejlődés, Védelem, stb)

A Tanfolyamok elvégzéséről a R.A.I Világszervezet által kiállított Nemzetközileg elismert Oklevelet adunk, amelyet már a tanfolyam végén átadunk számodra.

A tanfolyam díja : 13.500 Ft

Előfeltétel : Nincs

Következő időpont Budapesten : 2020. Október 17. szombat  9 – 16 óráig

Hatásgarancia

Ha úgy érzed, hogy nem azt kaptad a tanfolyamon amit vártál, akkor a tanfolyam elvégzésétől 2 hétig visszakérheted a tanfolyam díját. Ez a mi garanciánk!

Jótékonyság

A tanfolyam díjából 10% jótékonysági célra befizetésre kerül, egy általad választott szervezet vagy alapítvány részére, hogy támogassuk működésüket.

Ajándék

Ajándékba kapsz egy különleges Angyali Kristálycsomagot, amely vonzza a pozitív energiákat, a szerencsét és megvéd minden ártó és negatív energiától, külső behatástól.

Tanulói fiók

A tanfolyamon kapsz egy privát tanulói fiók hozzáférést, ahol szintén megtalálhatóak lesznek az elméleti anyagaid írásos, a gyakorlatok pedig videós formában.

Angyal 1/B Tanfolyam

Ezen a tanfolyamon megtapasztaljuk, hogy hogyan segíthetik a mindennapjaitokat az angyalok.

A tanfolyamon különleges tapasztalatszerzés céljából több mint ötven (50) angyal áll rendelkezésre. Huszonkét angyallal egy meditáció keretén belül közösen is dolgozunk, ami egy egészen különleges beavatáshoz vezet.

Ezen a tanfolyamon az angyalokkal való munka során megtanuljuk a problémák megoldását, a blokkok feloldását, a félelmek és terhek elengedését, önértékelésük erősítését és a kozmosszal való egység megtapasztalását.

A Tanfolyamok elvégzéséről a R.A.I Világszervezet által kiállított Nemzetközileg elismert Oklevelet adunk, amelyet már a tanfolyam végén átadunk számodra.

A tanfolyam díja : 15.500 Ft

Előfeltétel : Angyal 1. tanfolyam

Következő időpont Budapesten : 2020. Szeptember 26. szombat 9-15 óráig

Angyal terápia Tanfolyam

2020. Szeptember 26. Szombat

Ezen a napon is még jobban mélyítjük az Angyalokkal való kapcsolatunkat, olyan hétköznapokon is jól használható technikákat tanulunk, amelyekkel Angyalokkal dolgozunk.

Angyalokat kérünk fel a harmóniára, védelemre, bármilyen ügy megsegítésére. Megtanuljuk értelmezni az Angyali jeleket és követni az égi útmutatásokat. Megismerkedünk az Arkangyalokkal, tudni fogod, hogy milyen ügyben, melyik Arkangyal segítségét kérheted.

Készítünk Mihály Kristályt, amelyet ha magadnál tartasz, akkor Mihály Arkangyal védelmét és támogatását fogod érezni az életed minden területén.

A tanfolyam díja : 15.000 Ft

Előfeltétel : Angyal 1. tanfolyam

Következő időpont Budapesten : 2020. Október 10. szombat  9 – 15 óráig

Gyakran Ismételt Kérdések

Összegyűjtöttük a legtöbbet feltett kérdéseket és most megválaszoljuk őket.

Melyik Szövetséghez tartozik a tanfolyam?

A tanfolyam egy Nemzetközi Szövetség a Reiki Association International (RAI) tanfolyama.

Online el lehet-e végezni a tanfolyamot?

Az Angyalkommunkációt csak személyes tanfolyamon lehet elsajátítani, a gyakorlatok személyes jelentétet igényelnek. Így nincs lehetőség online elsajátítani a képzést. 

Szükséges-e valamilyen előképzettség a tanfolyamhoz?

Nem szükséges. Egy Angyal tanfolyam tökéletes első lépése annak, hogy elindulj Spirituális utadon
és kezedbe vedd életed irányítását!

Gyerekek is jöhetnek a tanfolyamra?

A tanfolyamok kifejezetten felnőtteknek szólnak, de ha van olyan 12 éven felüli gyermeked és szeretne jönni, akkor kérlek keress meg.

Mennyien leszünk a tanfolyamon?

A tanfolyamok max 6-8 fővel indulnak, így garantált a családias légkör és a gyakorlás. Minden tanfolyamon szövődnek barátságok.

Ki tartja a tanfolyamot?

A tanfolyamokat Nagy János Angyal tanár tartja, aki a Nemzetközi RAI szövetség tanára. János 2003-ban ismerkedett meg az Angyalok csodálatos világával és 2010 óta tart rendszeresen tanfolyamokat.

Van-e Beavatás a tanfolyamon?

Az Angyal tanfolyamon kifejezetten energetikai beavatás nincs, de több olyan rituálét is elvégzünk, ami jelentős energetikai tisztítással és rezgésemelkedéssel jár.

Hogyan készüljek a tanfolyami napra?

Semmilyen különös előkészület nem szükséges a tanfolyamra. Amit kérünk, hogy kipihenten érkezz és kényelmes világos ruhába gyere. Hideg, könnyű ebédet és jegyzetfüzetet hozz majd magaddal.

Hogyan kell fizetni a tanfolyam díjat?

3.500 Ft előleget szükséges elutalni a helyfoglaláshoz, a maradék 10.000 Ft-ot a tanfolyamon rendezzük készpénzben. Természetesen van lehetőség elutalni a teljes tanfolyam díjat is.

Hol lesz megtartva a tanfolyam?

A tanfolyamot Budapesten Zuglóban tartjuk, amely tömegközlekedéssel és autóval is nagyon könnyen megközelíthető. A parkolás ingyenes.

Ha esetleg még van olyan kérdésed, amire nem kaptál választ, kérlek írj a info@reikitanfolyam.hu e-mail címre, vagy hívj a 06-70-000-0000 telefonszámon.

Jelentkezés a tanfolyamra


Az alábbi űrlap kitöltésével jelentkezhetsz a tanfolyamokra. A kérelem elküldése után fogsz kapni egy e-mailt a helyfoglalásról és egy díjbekérőt, amelyen befizetheted a tanfolyam díjának előlegét.

Ha bármilyen Angyal tanfolyamot elvégeztél nálam, a tanfolyam után is bármikor lesz lehetőséged gyakorlásra, díjmentes tanfolyam ismétlésre és tapasztalat cserére. Erről a lehetőségről a tanfolyamon fogunk beszélni.

Ez is fontos :

Tájékoztatlak, hogy nem állítok fel egészségügyi állapotoddal semmilyen diagnózist, nem rendelkezek orvosi képzettséggel és pszichés ill. testi problémáknál nem fogok javasolni semmilyen gyógyszeres ill. Angyal terápiát a szakszerű orvosi ellátás helyett.

Az Angyal tanfolyamok célja, a harmónia visszaállítása testi-szellemi-lelki szinten, amely beindítja a szervezet öngyógyító folyamatait.

A képzések, kezelések nem helyettesítik, hanem csak kiegészítik a szakszerű orvosi ellátást.